Egy titokzatos férfi
(Borgesiáda)

A titokzatos férfi egy esős októberi délelőtt, kalapját mélyen a szemére húzva lép ki az utcára. Így jár-kél az idegen városokban. Kalapját csak a kopár szállodai szobákban (ahol a légkondi bedöglött, és ahol légyraj zümmög az ablakon) dobja a fogasra.
A titokzatos férfi minden délben belép egy telefonfülkébe, bedob negyven centavot, tárcsáz, utasításokat vesz át. A vonal túloldaláról ezenközben mintha egy gyerek elgyötört sírásának hangjai szűrődnének.
A titokzatos férfi sosem kockáztat, nem vitatkozik, nem tesz fel kérdéseket. Hangja öblös, reszelős, közömbös.
Egy titokzatos férfi számít a hajnali
bérgyilkosokra, akik egyszer majd átlépik a küszöbét, megvetéssel gondol ezekre a szánalmas, gyáva gauchokra, és megadással várja elkerülhetetlen sorsát.
A titokzatos férfi magával viszi a titkát a sírba.

Marcell és Juci

Egy oviba jártak. Mikor Marci első osztályos lett, elfoglalt szülei rá testálták a feladatot, hogy suli után hozza haza a kishúgát. Ment is ez így rendesen két-három éven át, de akkor Marcell egy napon kijelentette, hogy többet nem hajlandó elhozni a Jucit, mert folyton csacsog.
Mit volt mit tenni, az apukája az elhozásért fizetett neki napi egy százast.
Jóval-jóval később Marcell belátta, hogy neki is vannak kötelességei a család felé, nem csak jogai.
A viharos egyetemi élet, majd a pályakezdés, családalapítás buktatókkal teli időszakában sem volt rest, minden áldott nap haza vitte a gyereket.
Teltek, múltak az évek, Marcellt kinevezték egy globális kereskedelmi hálózat regionális igazgatójává. Mehetett volna tovább Szingapurba vagy Braziliába, följebb és följebb, de hiába kecsegtették, ő hű maradt eredeti vállalásához.
Közben volt egy helyreállító gerincműtéte, akkor másfél héten át kivételesen a sofőrje furikázta haza a cserfes kislányt.
Már jócskán hetven fölött járt, amikor az éves rutint követően ráírt a belgyógyásza, s rossz hírt közölt. A bulvár lapok szerint ekkor Marcell úr mindenkit kizavart, és magára zárta a tárgyalót. Odakintről csak annyi hallatszott, hogy sírva kiabálja: "Ki fogja haza vinni a kislányt, ki fogja elhozni Jucit?"

Tzu mester maximája

Majd amikor a túlvilágon beleiszol egy pohár rizsborba, ne felejtsd el, hogy talán mérgezett, mondta lakonikusan Tzu a filozófus és irodalmár, a császári adminisztráció besúgója és kéjgyilkosa, miközben a fiatal íjász legény, Hua parancsnok, rossz hírek terjesztője, az asztal mellől hangtalanul rángatózva lecsúszott és a földre esett.

A roller

K. professzor egy sétányokkal tagolt nagyvárosi liget eldugott padján ül, ölében nyitott laptop. A megjelenés előtt álló, A diagnosztikai felvilágosítás etikája című könyvének korrektúráján dolgozik, és van a táskájában néhány értékes orvosi műszer is. Egy nagyon izgalmas kérdést feszegető résznél tart, amikor egy alakot pillant meg közeledni. Idős, testesebb férfi az, rolleren. A jövevény egy közeli ecetfának támasztja a rollert, majd könnyed sétára indul egy kisebb szoborcsoport irányába. A prof szinte beleremeg a feltáruló lehetőségbe. Amint a fickó kellő távolságra ér, K. nem tudja tovább türtőztetni magát, néhány ugrással a rollernél terem, rápattan, és odahagyva karriert, fényes szakmai konferenciákat és az ezekkel járó utazásokat, előmenetelt, zajos sikert, a leendő rendes akadémiai tagságot, vagyont, csinos, szőke, terhes feleséget és komolyzenei esteket, s elszáguld egyenesen a bukó napkorongba.

A moly és a csótány

Egy testes molylepke elképzeli a fényt és elrepül az irányába. A világ egy másik pontján egy kicsivel később egy csótány is elképzelte a fényt, és fürgén elszaladt az ellenkező irányba.

Mester és tanítvány

-Mester - kérdezte egyszer egy ifjú szerzetes Tzu-tól a költő-filozófustól, a császári adminisztráció besúgójától és kéjgyilkosától, de a mester felemelte a mutatóujját.
-Nem tudom - válaszolta Tzu.

Nem fájt!

Hosszú szünetben gurigáztunk a Zsozsóval a lócán, és az volt a szabály, hogy a labda nem eshet le. És amikor a labda leesett, én annyira kacagtam, hogy leestem a lócáról, leszakadt a karom, de nem fájt.

A halálboltban

Késői órán tévedtem a sikátorba, gyulladtak már az ostorámpák. Az utcácska végében hívógatóan világított egy magános üzlet kirakata, pont pénzem is volt. Megtartottam az ajtót egy dekoratívan molett hölgynek és kisfiának, akik csomagokkal megrakottan, nevetgélve távoztak.
A hosszan nyújtózkodó polcsor előtt alkalmazott támasztotta a pultot rezzenetlenül, nem fogadta a köszönésemet.
Tétován szétnéztem, csak az udvariasság kedvéért szólaltam meg, tulajdonképpen mit árulnak önök?
Az android szemében felcsillantak a lámpák.
Halálbolt vagyunk!
Értem, mondtam és megvontam a vállam.
Tanácstalanságom láttán magasabb sebességre kapcsolt.
Természeti katasztrófák, törzsi éhhalál, tűzvészek, tömegeket érintő terrorakciók. Ezeket veszik, mint a cukrot. Bombázások, célzott merényletek. Megvadult afrikai méhraj támadása. Vonatszerencsétlenség. Atomerőművek meghibásodása. Űrszemét. A nyár slágere a családi csomag, egyszerre mindenki, flottaár, díszdoboz, ingyenes házhozszállítás. Az imént adtam el belőle egyet.
Megvontam a vállam, a cipősdoboz formájú cikkeken egyedi szám-betű kombinációk.
Ágyban, párnák közt végelgyengülésben nincs?
Sajnos azt már rég nem gyártják, nem volt rá igény válaszolta.
Találomra rámutattam az egyik dobozra, kérem azt!
Fizettem és mentem..
Még utánam szólt, meg se nézi mit vett?
Mindegy, mondtam, nem érdekes.

Természeti katasztrófa

A vezér és a titkárnőből váratlanul előléptetett kereskedelmi tanácsos július harmincadikán ott feküdt Pompei egyik árnyéktalan mellékutcájának macskakövére terített frottír törölközőn. Napoztak.
A déli órákra alábbhagyott a forgalom, döfött az UV.
Az arra tévedő biciklisták és ausztrál turisták szó nélkül kikerülték, illetve lefényképezték a párocskát.
Muszorgszkij úr, a Dnyepropetrovszkban bejegyzett Oil Trust Company elnök-vezérigazgatója lehúnyt szemei fátyolán át azt a piros Jaguárt látta, amit a folyton csacsogó Jelena Axjonovna szülinapjára szánt.
Mennyire unom már, gondolta Mihail Szergejevics.
Ekkor kitört a Vezuv.

Perspektíva

Az érdemdús lord Montgomerry of Clingon-Heart, az ismert vadász és Afrika kutató legújabb kalandja:
Dzsippemmel a szuahéli sivatag felé száguldottam, mikor megpillantottam az elefántot. Valóságos monstrum volt, kolosszális példány. A dolgát végezte éppen. Fékeztem, és fegyveremmel a hátamon, hason csúszva közelítettem meg. Azonban néhány yard után be kellett látnom, megcsalt a szemem, s valójában egy orrszarvú iszik ott a Zambézi partján. Még közelebb merészkedtem, hát nem is orrszarvú volt az, hanem egy békésen legelésző törpeantilop. Óvatosan célba vettem azt a sivatagi békát, hisz az volt, illetve csak egy sáska, ami hirtelen fölreppent, és eltűnt a szemem elől.

Bernhardiáda

Egy középkorú, Felső-szászországi (mühlaui) férfi, a büntetlen előéletű Dieter Fisher, a Mühlaui Sziklamászók Egyesületének főállású sportorvosa, zenés estek műkedvelő zongoristája, "Mozart-virtuóza", akit egész kamaszkorában katasztrófavíziók gyötörtek, miközben a Felső-szászországi, úgynevezett Mühlaui Sziklák ormára hágott, gondolatban felfedezte a boldogság isten által igazolt univerzális titkát. A szírt fokát elérve, amit a Mühlaui Regionális Televízió élő, egyenes adásban közvetít, közelin lehet látni, amint hősünk átszellemült arckifejezéssel elvéti a fogást, majd ebből fakadóan a lépést is, kitárt karokkal hahotázva alábucskázik a mélységbe és azon nyomban szörnyet hal.

Egy időben együtt lógtunk Attilával meg Hullám Gabival. Én nagyon nem bírtam a Hullámot, egyszerűen gyűlöltem zsigerből. Az egész ruházkodása, a viselkedése, a szavai, az arcmimikája, a személyisége, nem tudom. Egyszer beszélgettünk Attival a Hullámról és én elmondtam szinte az összes ellenérvemet. Attila egy darabig gondolkodott a dolgon, majd belátta, hogy igazam van. És akkortól fogva együtt utáltuk a Hullám Gabit.

Kabáttűz

Egyszer csak azt veszem észre, hogy ég rajtam a kabát. Kezdetben csupán egy baljós gondolat, homályos sejtelem, amit elhessegetünk. Később válik csak szilárd bizonyossággá, valóban így áll a dolog: ég rajtam a kabát! Konkrétan a hátam közepén csaptak fel a lángok. Szörnyű nagy baj ez nekem, pont most nem hiányzott, ablakos tótnak a hanyatt esés, árvának a pofon.
Ó, te kabát, nem húsz fillérbe kerültél te, nyakunkon a dermesztő tél és erre itt kigyulladsz nekem? Tiszta ráfizetés.
A kabátfüst borzalmas büdös, és akkor finom voltam és elegáns. Nekem ne jöjjenek azzal, hogy egy kabáttűz illatos valami, aki ilyet állít, azt bíró elé viszem!
Jó emberek, járólelők odavetik, uram, hát ég magán a szövetkabát! - azt hiszik nem tudom.

A nagy hajdúszoboszlói élelmiszerválság
Szociológusi körökben föltűnést keltett az eset, amit a lapok a nagy hajdúszoboszlói élelmiszerválság felcím alatt tálaltak. A városka egy apró, technikai jellegű hiba miatt nyolc és fél hétre elszigetelődött minden utánpótlástól. A boltok a pánikszerű felvásárlási hullám eredményeként gyorsan kiürültek. A városvezetés lemondását követelő, erőszakba torkolló tüntetések során a lakosság szembesült a nagy kérdéssel, mit eszünk holnap?
Eltelt egy nap.
Aztán még kettő.
Aztán egy hét.
A tüntetési hullám kifulladni látszott.
A Kossuth, és a Széchenyi utcán keresztbe-kasul éhes emberek hevertek, s a síró anyák előzőleg megrágott, könnyel, nyállal kevert fakérget és füvet csócsáltak felpuffadt gyermekeik szájába.
Utolsó erőfeszítéssel rándult, vonaglott még a város, sóhaja az egekbe tárult.
A textilipar néhány képviselője, akiknek rafinéria-hányadosa az egeket nyaldosta, ébredt először. Az emberek táplálkozzanak ezentúl ruhával! Versenytárgyalást tartottak, ahol indult a Bahama's Univerzális Mosószer és Féregírtó Konszern helyi lerakata, és az Alföld Könyvkiadó Szindikátus tömött raktárhálózata.
A legtöbb szavazatot a ruhaipar zsebelte be. Só és fűszerek közt, a kirakatokban a következő jelszavak sorjáztak, " Egyen ruhát! ", Egyen egyenruhát! ", "Nem a ruha teszi az embert, hanem az ember eszi a ruhát." " Vörösboros póló"
Itt is megmutatkoztak persze a társadalmi különbségek, cobolyprém bundától a felmosórongyig. Ki mit eszik, annyit ér.
Végre április elsején megérkezett a várva várt krumpli, az étolaj, a liszt, a cukor, a farhát, a lekvár, és a halva.
A divatos fürdőváros apraja-nagyja ekkor végre kedvére jól lakhatott, és csodás nudista ünnepet tartottak.

Egy rejtélyes ügy
Mentünk hétfőn a volt férjemmel a szociális kifőzdébe, mint rendesen, a temető után. Hétfőnként általában csontleves van, meg grízes tészta, én már nagyon megéheztem. Csak azon csodálkoztunk, hogy egyedül vagyunk, máskor félórába telik, míg a sort kiálljuk. Meg is jegyezte a volt férjem, hogy neki itt piszkosul bűzlik valami, én se értettem a dolgot egészen. És nem is a kövér Kati néni szolgált ki, hanem valami ügyetlen barna kislány, nagy, barna szemekkel, olyan bamba ábrázatú. Sokáig piszmogott, ez a volt férjemnek eleve gyanús volt. De amikor otthon kezdtem kitálalni, akkor ért csak az igazi meglepetés. Mert az éthordó színültig volt hússal, rántottal, meg sülttel, némelyiknek a nevét se tudtam, plusz királynőburgonya. Meg se bírtuk enni az egészet, még vacsorára is maradt. Másnap reménykedve indultunk a kifőzdébe, még az utcán kanyargott a sor, a kövér Kati néni mérgesen kiáltozott, hogy kuss legyen, az is olyan paraszt néha, hogy a lábujja közt felszalad a tyúkszar.
- Ki volt az a barna kislány, aki tegnap kiszolgált?- kérdezte a volt férjem, mikor sorra kerültünk.
- Tegnap?- vágott vissza Kati néni - tegnap nyitva se voltunk, bogárirtás volt az intézményben.

Hiú remény
Ha majd nem bántanak ezek a rohadt bogarak, nem röpködnek örökké a fejem körül, kitisztul az agyam, megváltozik az életem. Tessenek csak elképzelni, míg a Rákóczi tér mellett eljövök, szinte az egész testemet ellepik. Hiába szaladok mint egy dilis, hiába salapálok a karjaimmal végig a körúton és vissza, a bogarak egy tapodtat sem tágítanak. Mintha mézzel lennék bekenve. Így megy ez már, kérem, évek óta! Biztos azért van, mert gyerekkoromban egyszer elütött egy bicikliző munkás. A Blahánál kicsit megállok pihenni... na, most mintha egy perce eltűntek volna az átkozottak, kífújom magam. De nem, az Oktogon felé indulva megint teljesen beborítanak. Még a számba is bemásznak, meg az orrlukamba. Kibírhatatlan állapot, nekem nyugodtan elhihetik. A Király utcánál meg ráadásul körbevesz egy újabb bogárfelhő, még a fejem is megfájdul.
Remélem, mire a Szent István parkhoz elérek, megszabadulok ezektől a dögöktől, békén hagynak végre, és onnantól nyugodtan élhetek.

Így folytatódik minden

Mentős barátunk mesélte, hogy pár hete egy öreg nénihez riasztotta őket a család rosszullét, vérnyomásproblémák miatt. Mire a csúcsforgalomban kiértek, a néni már a fotelben ült és nagyokat kacagva a lányával, meg a vejével beszélgetett. Azért bevitték a kórházba, kivizsgálásra. Az út felénél jártak, odáig a néni egy végtelen körmondatot bonyolított, hogy a két nagyobbik fia, a férje, meg még a veje, kint, a nyárikonyhában, kártyázás közben annyira berúgott, hogy összeverekedtek azon, hogy ki csalt... hütyütyü-hütyütyü. Amikor ennél a résznél tartott, elhallgatott a termetes, pirospozsgás arcú, enyhén bajuszkás Rózsika néni. Beállt a klinikai halál. Azonnal nekiláttak az újraélesztésnek. Töltés 300-ra, kiütik, semmi. Töltés 360-ra, semmi. Töltés 380, és ettől, azonnal, ahogy a szeme kinyílt, ott folytatta, hogy a nagyobbik fia nekiesett a kredencnek és beütötte a fejét, a férje leverte a tűzhelyről a kuktát, a veje pedig ekkor átrohant a vécébe és magára kulcsolta az ajtót...hütyütyü-hütyütyü-hütyütyü.
És így folytatódik tovább minden.

Fötörni
Addig senkit nem érdekel az ügy, amíg az éjszakai szél egymagában fötri a parkban az ösvényt, aminek a kanyarulatában délelőttönként a padon kicsomagolom a tízóraimat (sóskifli).
Engem abszolut nem zavarnak ezek a lehullott falevelek.
Hajnal előtt, ha a sétány néptelen, élelmet kereső kis állatok, pockok, verebek, szarkák és mókusok fötrikélnek, nem beszélve a messzire kódorgott házi kedvencekről, kutyusokról, cicákról, ezek nem zavarják a köreimet. A rendezett sétányok nagymesterei, a parkőrők teszik a dolgukat persze, kupacokba söprögetik, majd kukába lapátolják a felfötörkélt lombhulladékot.
Én magam, természetesen a legkörültekintőbb óvatossággal járok el, nem lógázok a lábaimmal, nem fötrészem jobbra-balra az avart.
De azok az embertömegek, akik minden áldott délután, tömött sorokban egyszerre ott hullámzanak, azok szánt szándékkal felverik a port, kuplerájt csinálnak, testrészeikkel agyon fötrik az egészet, és miközben jó mélyen az arcomba bámulnak, odaordítják, hogy jaj, ugyan, menjen már innen a batyujával a bácsi!
Ilyen körülmények közt a létbenmaradás csupán türelmet, szelídséget, és intelligenciát feltételez.

Horrorharmszi

Zs-nek egy távoli városban akadt dolga, ahová egy sűrű erdőn keresztül vezetett az út.
Lassan besötétedett, de ő gyalogolt tovább. Egyszer csak az éjjeli hold fényénél elébe toppant egy különös illető, és megkérdezte, merre visz az út? Zs. válaszolt és indult tovább. Csak akkor nézett a háta mögé, mikor meghallotta a furcsa hangot. De akkor már mögötte volt az az illető. Aztán meg már rajta, rajta volt az illető!